Uniós megmérettetésen innen, nemzeti fordulón túl
Egyed Géza, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) gazdaságfejlesztési szakállamtitkára bejelentette az Európai Vállalkozási Díj magyarországi fordulójának díjazottjait. A versenyben helyi és regionális hatóságok által működtetett kis- és közé
Az Európai Bizottság Vállalkozási és Ipar Főigazgatósága idén első alkalommal hirdette meg az Európai Vállalkozás Díjat. A bizottság az elismerést minden év decemberében osztja ki, öt kategóriában. Az összességében legjobb program a zsűri nagydíjában részesül.
A díjra a — nemzeti fordulót bonyolító — GKM, a versenyszabályoknak megfelelően helyi és regionális hatóságok által működtetett kis- és középvállalkozás-fejlesztési programokat várt, beleértve azokat az együttműködéseket is, amelyek a közszféra és vállalkozások, vállalkozói szervezetek, illetve civil szervezetek között jöttek létre. A díjjal pénzjutalom nem jár, célja a különböző helyi és regionális vállalkozásfejlesztési programok elismerése, széles körű megismertetése és a már sikeres programok további hasznosításának ösztönzése.
Az európai döntőbe országonként két, különböző kategóriában nyertes pályázat nevezhető.. A nemzeti fordulóra tizenhét pályázat érkezett, amelyeket a zsűri az eredetiség és megvalósíthatóság, a helyi gazdaságra gyakorolt hatás, a helyi közösség bevonása és a program további sikeres alkalmazása alapján értékelt. A bírálók egybehangzó véleménye szerint a döntőbe a következő programok kerülnek: -a KA-VOSZ Pénzügyi Szolgáltatásokat Közvetítő Rt. Széchenyi Kártya konstrukciója mint sikeres nemzeti projekt; -a Junior Achievement Magyarország Alapítvány „Vállalkozom tehát leszek” projektje, amely egy európai szinten ismert és elismert program sikeres adaptációja.
Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2006.